Hasznos és tágas belső terű a Fiorino: a raktér hossza 1,52 m (a jobb első ülés lehajtásával 2,49 méterre növelhető), szélessége 1,47 m, a kerékívek közötti távolság 1,04 m, szélessége 1,18 m, a raktér térfogata 2,5 m3, mely a jobb első ülés lehajtásával 2,8 m3-re növelhető.A sík, bordázott padlójú, jól áttekinthető raktérben 6 rögzítőkarikát és egy kivehető elemlámpát találunk, mely utóbbi az oldalfalon lévő tartóba helyezve általános világításra is alkalmas. 
A vezetőt lemezelt válaszfal védi az esetlegesen elmozduló áru okozta sérüléstől és balesettől. A válaszfal ezen kívül még a következő változatokban rendelhető: üvegezett, részben teli (az övvonal alatt teli, felette rácsos), vagy lehet osztott rácsos is, mely esetben a vezető mögötti rész fix, míg a jobb első ülés mögötti rész elforgatható. 
A Fiat Fiorino hátsó ajtaja két 40/60 arányban osztott ajtószárnyból áll, melyek a ki- és berakodás megkönnyítésére 90° illetve 180°-ban nyithatóak (max. szélesség: 1,14 m, max. magasság: 1,06 m). Még kényelmesebbé teszi a rakodást, hogy a raktér padlója csupán 53 cm távolságra van a földtől.

Az 1.3-as Multijet dízelmotor 75 és 95 lóerős változatban választható az autóhoz. A kisebbik teljesítményű változat 190, míg a nagyobb teljesítményű változat 200 Nm-es nyomatákot produkál.

A zárt furgon akár 610 kg -os tömegű teherrel is megbírkozik. Tengelytávja 2513 mm.

Valamennyi felszereltégi szint szériafelszereltsége többek között: ABS+EBD, vezetőoldali légzsák, hővédő üvegezés, fekete oldalsó védőcsíkok, kulccsal zárható tanksapka, lemezelt elválasztófal, normál méretű pótkerék, 12 V-os csatlakozó, hidraulikus szervókormány, állítható fényszórómagasság, autórádió előkészítés, kétszárnyú, asszimetrikusan osztott hátsó raktérajtó, indításgátló, fordulatszámmérő, fedélzeti számítógép.

A rendelhető felszereltségek közt található pl.: állítható magasságú kormánykerék, manuális légkondicionáló, elektromos ablak, fűthető hátsó szélvédő, elektromos tükör páramentesítővel, vezetői oldali tolóajtó, zárreteszelés, ködfényszóró, hátsó ablaktörlő, üveges elválasztófal, metálfényezés, riasztó, állítható támlájú utasülés, tetőcsomagtartó rúd, teljesen lehajtható utasülés, tempomat, stb.